#Demokratikus Koalíció

DK: csalni akar a kormány a választásokon
 

DK: csalni akar a kormány a választásokon

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke egy korábbi interjúban beismerte, hogy "nem képes a választás korrekt lebonyolítására", mert a törvény – főleg a levélben való szavazásnál – teret ad a visszaéléseknek.

MTI MTI

 

"Habzó szájjal cigányoznak" – Orbán és Áder szavára vár az MSZP

Az MSZP elvárja, hogy a kormányfő és az államfő szólaljon meg, és ítélje el, bélyegezze meg mindazokat, akik a romák elleni gyilkosságok elkövetőihez hasonlóan gondolkodnak. A Demokratikus Koalíció is reagált a romagyilkosságok ügyében hozott ítéletre: szerintük a legszigorúbban kell büntetni az etnikai alapú bűntetteket. Az LMP szerint kevés azt mondani, hogy ez nem ismétlődhet meg, az Együtt-PM pedig felszólítja a kormányzatot, hogy fordítson nagyobb figyelmet a romák integrációjára és a társadalmi együttélés erősítésére.

MTI MTI

 

"Veled vagyok, Szilvásy Gyuri" – Gyurcsány a Facebookon üzen

"Veled vagyok, Szilvásy Gyuri" – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken a Facebookon közzétett videoüzenetében arra reagálva, hogy a volt szocialista titokminiszter a "kémkedési perként" ismert büntetőügyben első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott.

MTI MTI

Horn Gyula utcát szeretnének Budapesten Gyurcsányék
 

Horn Gyula utcát szeretnének Budapesten Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció levélben fordul Tarlós István főpolgármesterhez kezdeményezve, hogy a Fővárosi Közgyűlés nevezzen el közterületet Horn Gyuláról. Tarlós István úgy reagált, ebben a ciklusban már nem akar utcát átnevezni.

hvg.hu hvg.hu


Fidesz: se a PM, se a DK nem alakíthat frakciót
 

Fidesz: se a PM, se a DK nem alakíthat frakciót

Az alkotmányügyi bizottság pénteken beterjesztett házszabály-módosító javaslata lehetőséget ad, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) parlamenti képviselői is frakciót alakíthassanak, így ha az Országgyűlés elfogadja az indítványt, a PM benyújtja frakcióalakítási kérelmét – mondta Jávor Benedek. A fideszes Gulyás Gergely szerint viszont sem a PM-nek, sem a DK-nak nincs joga a frakcióalakításra.

MTI MTI



DK: nincs ok az ünneplésre
 

DK: nincs ok az ünneplésre

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével "ajándékozta meg harmadik születésnapjára az Orbán-kormányt". Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: "Orbán ünnepel, a magyarok millióinak azonban nincs rá oka".

MTI MTI

 

"Gőzerővel folyik a trafikpályázatok megsemmisítése"

A Demokratikus Koalíció szerint "gőzerővel folyik" a számítógépek lecserélése a fejlesztési minisztériumnál és a dohánykereskedelmi cégnél. Azokat a gépeket, amelyeken a pályázati előkészítése zajlott vagy lecserélik, vagy fejlesztés címén kicserélik az adathordozóikat – mondta Varju László. A tárca közleményben cáfolta a Varju által elmondottakat.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu